Amikor valahol, pl. az anyaegyesületben egy gennyes és parttalan vita kerekedik akkor az embernek kell valami ami meggyőzi arról hogy kell ezt csinálni.
Vagy vita előtt, hogy kibírja az ember amikor az igazat mondót a sárba tiporja egy nagyhangú mindenkit leüvöltő magát nagy ásznak tituláló humanoid, aki azt hiszi (szent meggyőződése) hogy ha hangos és üvölt akkor igaza is van, vagy utána, hogy el tudja feledni azt hogy direkt nem hagyják szóhoz jutni, mert akkor talán más is elkezd gondolkodni dolgokon.
Egy kicsit ez fals, mert van aki szóhoz jut, de csak akkor ha mélyen benyal. Egyébként kuss.
Aztán az is furcsa hogy akinek a legnagyobb a hangja, nem sokat tesz a képzeletbeli közös kalapba, de minden további nélkül fogalmazhat gúnyos kritikát, nincs belevágva a szavába.
Sőt ha egyedül nem elég, hoz másik húszat (mondja ő)...................
Érdekes, amikor munka van, akkor nem ajánl fel húsz cimborát, még ő maga is távol marad.
Ezt a feltöltődést (páran) az idei év egyik felkérésén tapasztaltuk meg Szentkirályszabadján, egy Sarolta nap alkalmával.
Egyesületünket meghívták egy egész napos megjelenésre, jurtával mindennel amivel kell.
Hétköznap lévén természetesen csak a "kemény mag" jött.
Egy iskolába voltunk hivatalosak.
Mikor megérkeztünk csak gyerekeket találtunk és nem is olyan nagyokat. Alsósok voltak a szentjeim.......
De nincs panasz, később jöttek felsősök is.
Felállítottuk a jurtát ............
Aztán megjelent a "közönség".....
Életemben nem volt még kritikusabb közönségem. Csupa alsós és óvodás.
Most légy ok
os Tóni..........Elkezdtem nekik mesélni. Húúúh, záporoztak az észrevételek, kérdések.
Aztán mikor nagy "fenyegetésre" elhallgattak, bejelentettem elég a szóból, nézzék meg hogy lőnek az íjászok.
Az első sorozatok után felharsant az aprónép ajkán az "íjászokkk íjászokkk.......
Azt hiszem ennél több nem is kell. Ez az a dolog ami még arra sarkall hogy csináljam, dacára a sok rossznak amit kapok.
A mesélés után csapatom egy kis formációs gyakorlatot mutatott be a már megnövekedett nézőseregnek.
A bemutató után mikor megemlítettem hogy "nosza most aztán ki lehet próbálni mennyire nehéz az íjászat" megrohanták társaimat. Nagy "fenyegetések" árán lehetett csak rendet tartani.
Természetesen ha már ott voltunk, tagjaink sem hagyták ki a lehetőséget, és szorgosan "gyakoroltak" mondhatni családi körben.
Egyesületünk legkisebb (legifjabb) tagja örömmel jött velünk a "turnéra" fáradságot nem ismerve tette a dolgát.
--
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése