..
"Ölbő - Csorna - Bábolna "Távol álljon tőlem hogy mindig csak az evésről beszéljek egy-egy bemutatóval kapcsán, de vannak olyan helyek ahol királyi (VIP) módon vendégeltek meg minket.
Ebbe a sorba tartozik Csorna. Amikor megláttak minket szittyában kiszállni az autókból jöttek felénk az emberek.
Huhhuuhu mondom, én visszaszállok mert fegyvertelen vagyok, minden a csomagtartókban van, este meg vár az asszony, nehogy már kórházba kelljen utánam jönnie.
Aztán látom hogy mosolyognak, na lehet előbb mondanak pár viccet mielőtt lepofoznak. Közben elzártak a kocsitól (a menedéktől) és elkezdték szorongatni a kezünket. Na, akkor csak nem MSZP-és a társaság.
-- Jaj de jó ilyen ruhásokat látni - lelkendeztek.
-- Igen? - mondom én. -- A zászlókat még nem is látták.
-- Pakoljanak ki, mit kérnek, mit isznak. Készül ám a malacsült ...
Malacsült, ez ám az igazi, csillogott a szemem.
-- Ugye mondtam hogy ne ebédezzünk. -- mondtam a társaimnak.
Kipakoltuk a cuccost, felállítottuk az állványokat, addig körénk gyűltek az érdeklődők. Kis történelmi ismertető után elkezdtünk lőni különböző poziciókból.
Pár vesszőt szépen mellément, ahogy illik. A gyerkőcök meg kuncogtak.
Na mondom, még a végén veszélyben a malacsült. Oldani kell a feszültséget.
melléküldtem egy vesszőt vagy harminc méterről, aztán sajnálkozva fordultam a gyerekek felé.
-- Hát srácok, ez mellément, ha így lőttek őseink, nincs vacsorára nyúl.
Jött is a nevetés.
Jóóóvan gondoltam, meg van mentve a malacsült.
Ilyen hely Ölbő is, egy kis falucska ahova már évek óta járunk bemutatózni. Most már (2010-ből visszatekintve) úgy megyünk oda mintha "lakodalomba" mennénk.
VIP részleget alakítottak ki nekünk. Aztán a műsor után mikor már az egész falú kipróbálta az íjakat, és a fél vesszőkészletet ellövöldözték a falú túlsó végébe, megyünk a VIP részlegbe "zabálni"......
Vaddisznópörkölt, gombás pulykamell ragú, halászlé, rétesek, pogácsa hegyek. Vörös - fehér borok kancsószám, meg sör akinek az kell. Aztán jöttek hogy ki kér kávét a "zaba" után, és mentegetőztek hogy a pálinkát "csak" most hozzák mert elfeledték előbb.
Bábolnán egy ér és szívsebész kongresszusra hívtak meg minket. Egy gyönyörű parkban árnyas helyen nyomtuk a műsort. A sebészekkel jött családtagok (férj-feleség gyerekek) szórakoztatására hívtak meg minket, amíg a dokik ülnek a hozzá nemértők számára bizonyára unalmas előadásokon.
Hát szórakoztattuk őket becsülettel, étlen-szomjan.
Pár csinos sebész feleségnek esett meg rajtunk (fess szittya legényeken) a szíve, és mondták hogy menjünk és együnk igyunk is valamit. Mondták hogy egyelőre csak pogácsa van, de bor az dögivel.
Láttuk hogy a pincérek épp akkor rakodnak ki a hatalmas asztalokra minden féle hidegtálakat.
Jó van, lesz itt kaja bőven, nem kell aggódni.
Pár pogival, meg egy pohár borral udvariasan félrevonultunk egy kis kaja előtti beszélgetésre.
Mondta a "főnökünk" ne zavarkodjunk, mit mondanak ránk. Gondoltuk (látszatra legalább is) rengeteg kaja van, félrevonulunk udvariasan, aztán majd.......diszkréten.....
Aztán majdnem ráfaragtunk az udvariaskodásra.
Távoli majd egyre erősödő morgásra lettem figyelmes. Mondom "gyerekek menjünk a kajáért, mert a dokik ellepték az asztalt, nem marad".......
-- Nyugi, marad elég. -- nyugtatott a "főnök".
Aztán mégis csak mentünk mert nem akart csillapodni a nyüzsgés. Befurakodtunk a dokik közé, nem volt egyszerű mert erősen védték a kaját.
Nem tudni milyen megfontolásból, de a személyzet apró kicsi tányérokat rakott ki. Nem számí-
tottak ránk.......
-- Többször kell fordulni. -- mondták a társaim.
Ezek még nem ismerték a dokikat. Én tizenhat évet húztam le egy kórházban, valamit már gyanítottam róluk. A dokik élelmesek voltak, el sem mentek a kaja közeléből, két kézzel pakolták a tányérjaikat, mint aki már két hete nem evett.
De mi udvariaskodtunk. Szedtünk a tányérra aztán szépen félrevonultunk, hagytuk had mara-
kodjanak.
Nekem, mondanom se kell, nem volt elég az adag. Visszamentem még.
Hát ahogy megláttam a hatalmas asztalokat a rengeteg tállal, megértettem milyen lehet a sáska-invázió után egy afrikai vidék.
A hatalmas fatálakon csak a salátalevél díszítés maradt, de még az is lenyalogatva.
Megyek vissza a csapathoz.
-- Na, elég volt jól laktatok? -- kérdezem.
Hümmögés hümmögés a válasz.
-- Hát elégnek kell lenni, hacsak nem szeretitek a lenyalt salátalevelet, mert más nem maradt....
Nevettek hogy hülyéskedek.
-- De, menjetek nézzétek meg a romokat.............lehet már bor sincs, az éhes dokik mindent felfaltak.
Mentünk, oszt bosszúból lenyomtunk pár liter tokaji édes furmintot. Közben meg diszkréten körbelestünk.
Szerte széjjel voltak szórva a tányérok, félig elfogyasztott ételhalmokkal, pogácsa-rétes maradék de oly módon hogy mindegyikbe csak beleharapva.......
Szépen kitárgyaltuk hogy inkább letakarították az asztalt a saját tányérjaikra, aztán beleturkálva ott hagyták csak hogy ne maradjon másnak.
Azt nem értettük hogy miért szed annyit ha nem eszi meg.........
Lehet azért mert doki??
A 2004 - es év ehhez hasonló "zabálásokkal tarkítva telt el..........
,,
